Németh András


Tagozatvezető-helyettes

Elérhetőség: nemeth.andras (kukac) kutdiak (pont) hu

 

2006-ban született Pozsonyban. Jelenleg a pozsonyi Magyar Tannyelvű Alapiskola és Gimnázium harmadik osztályos tanulója. Főbb érdeklődési területeit a történelem, matematika és fizika képezik.

2019-ben a Kincskeresők nevezetű helytörténeti konferencián versenyezve tudomást szerzett a Tudományos Diákkörök Kárpát-medencei Konferenciájáról. Így később kijutott a TUDOK 2022-es döntőjébe, ahol családjának egy katonafelmenőjéről készült életpályakutatásával első díjat nyert Család- és Életpályakutatás szekcióban. Ennek köszönhetően rész vehetett a XXVII. Országos Diákkonferencián, mely nagyobb betekintést nyújtott számára a KutDiák mozgalom működéséről, illetve tagjává lett egy hozzá hasonló emberek alkotta tehetséges közösséghez. Ez is hatalmas motiváció volt a számára az első kutatásakor felmerült kérdések mellett, hogy folytassa kutatói munkáját és tevékenységeit a KutDiáknál.

„A családért és a hazáért – A Csörgey család katonahősei” című munkájával, mely szintén a családja felmenői közt élt katonahősök életpályáinak kutatásáról szólt, első díjat nyert a TUDOK 2024-es döntőjén, Család- és Életpályakutatás szekcióban. Meghívást kapott a XXVIII. Országos Diákkonferenciára, melynek keretein belül zajló közgyűlésen a Kutató Diákok Országos Szövetségének Humán- és Társadalomtudományi Tagozat Tagozatvezető-helyettesévé választották.

Az iskola és a kutatás mellett aktív cserkész is. Immáron 10 éve foglalkozik vele és tagja a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetségnek. 2021 októberében kiscserkész őrsvezetői képesítést szerzett és mind a mai napig a 76. sz. Szenczi Molnár Albert cserkészcsapatban őrsvezetői pozíciót tölt be. Nagy lélekkel és odaadással fordul a gyermekek felé, elősegítve fejlődésüket, nevelésüket és cserkésztudásuk gyarapítását.

A Kutató Diákok Országos Szövetségének vezetőségi tagjaként fő célja, hogy otthonában, Szlovákiában, az országjárás keretein belül népszerűsítse a Kutató Diákok Mozgalmát, a versenyeket, konferenciákat és a számtalan lehetőséget, melyet a KutDiák nyújt a diákok számára.

Rendkívül hálás vagyok, hogy tagja lehetek a KutDiák közösségének, hiszen rengeteget adott számomra ezalatt a pár év alatt. Már az első káptalanfüredi táboromtól kezdve, tagjaként ennek a nagyszerű közösségnek ébredtem rá arra, hogy itt én is megtaláltam a helyem. Célom lett vezetőségi taggá válni, hogy továbbra is a KutDiák részese lehessek, illetve, hogy a közös munkával – mint felvidéki KutDiák – Felvidéken is megismertessem a diákok körében a mozgalmat, valamint a jövő KutDiákok számára is egy befogadó közösséget nyújthassunk, ahol ők is megtalálhatják a helyüket.