Az alábbiakban a Kutató Diákokért Alapítvány és a Richter Gedeon Nyrt közös – a magyarországi iskolákban működő természettudományos szakkörök segítésére irányuló – programját ajánljuk figyelmébe.
A Kutató Diákokért Alapítvány és a Richter Gedeon Nyrt. között létrejött együttműködés keretein belül pályázati programot hirdetünk meg iskolai szakkörök részére.
Pályázati programunk célja azoknak a már működő, de legkésőbb a 2016/17-es tanévben elinduló azon szakkörök támogatása, amelyek elősegítik a diákok természettudományos pályára való felkészülését.
A pályázati program felépítése:
A Richter Gedeon Nyrt. és a Kutató Diákokért Alapítvány pályázati rendszerén keresztül a szakkörök vegyszerek beszerzésére pályázhatnak, melyek közül az Alapítvány kuratóriuma választja ki támogatandó szakköröket.
A támogatást a szakkörök kizárólag a szakköri kísérletekhez szükséges vegyszerek beszerzésére fordíthatják, valamint lehetőséget kapnak a Richter Gedeon Nyrt-be szervezett gyárlátogatási programban való részvételre.
A szakkörök az alábbi támogatásban részesülhetnek:
Az iskolák közvetlenül pénzügyi támogatásban nem részesülnek, a nyertes pályázók felmerülő kiadásait az elnyert díj összegének mértékéig az Alapítvány fedezi.
A szakköri programban résztvevő diákok részt vesznek a KutDiák által szervezett, kiemelt szakköri programon (a diákok szociális készségeinek fejlesztésére, előadói technikáinak javítására) ez segíti a konferenciákra, versenyekre való felkészülésüket, és javítja leendő esélyeiket a felsőoktatási felvételi folyamat során.
Pályázati feltételek:
- A szakkörnek minimum 5 tagja van
- A szakkör a pályázat beadásakor legalább fél éve működik (azaz legkésőbb a 2016/17-es tanév elején elindult)
- A szakkör az alábbi témák valamelyikével foglalkozik: kémia, biokémia
- A szakköri diákok a KutDiák által szervezett tudományos versenyen indulnak (TUDOK 2017, vagy esszépályázat, poszterverseny)
- A szakkörvezető október 31-ig kitöltötte szándéknyilatkozatot a programban való részvételről
A pályázathoz be kell nyújtani:
- A szakkör működésének története, elért eredmények bemutatása
- Tématervezet a következő szakköri ciklusra (min. 10 alkalom tematikája)
- Tervezett versenyek, programok listája
- Kísérletekhez szükséges vegyszerek listája (2 árajánlattal)
Jelentkezés és a pályázat beadása
A programba jelentkezni egy szándéknyilatkozat kitöltésével lehet 2016. október 31-ig.
A szándéknyilatkozat kitöltése itt lehetséges!
A pályázat beadási határideje (azok számára, akik az előzetes szándéknyilatkozatot kitöltötték):
- április 30. (éjfél)
A szakkörpályázathoz kapcsoltan a Kutató Diákokért Alapítvány és a Richter Gedeon Nyrt. lehetőséget teremtett a legjobb szakkörvezetők elismerésére is. A szakkört látogató diákok jelölhetik tanáraikat a „Példaképem a tanárom” díjra. A díjat elnyerő szakkörvezetők többek között pénzjutalomban részesülnek. A pályázat feltételeiről szintén találnak információt a honlapunkon. Részletek: Példaképem a tanárom
Elérhetőségeink:
Kollár Andrea koordinátor
e-mail: kollar.andrea@kutdiak.hu
telefon: 06 30 219 99 51
Bármilyen felmerülő kérdés esetén szívesen állunk rendelkezésre!