2001. augusztus 26.-án született Budapesten. Általános iskolai tanulmányait a Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnáziumban végezte, jelenleg az ELTE Apáczai Csere János Gyakorló Gimnázium és Kollégium 11. osztályos tanulója.
Főbb érdeklődési területei a biológia (neurológia, immunológia és orvosi technológia), fizika (részecskefizika, biofizika és csillagászat), kémia (biokémia, kvantumkémia) és az informatika (IoT és mesterséges intelligencia).
2016-17 során a 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen második helyezést ért el a „Peltier-elven alapuló termoelektronikus hűtőrendszer” nevű projektjével.
A Magyar Innovációs Szövetség ajánlására részt vett a 33. Chinese Adolescent Scientific Technology and Innovation Contest-en (CASTIC), ahol a fent is említett projektjével, akkor már „e-Fáslival” (angolul e-Strip) nemzetközi aranyérmet nyert. A versenyen meghívást kapott a Shanghai TV által novemberben rendezett Junior Edison Show-ra, ahol elnyerte a közönségdíjat 15 millió szavazattal.
2018 tavaszán csapatával elnyerte a Hiventures kockázati tőkebefektetőcég „Magvető” körét, ahol 9 millió Forintot kaptak csapatával a projekt továbbfejlesztésére.
2018 novemberében fogadták el nemzeti szabadalmát (HU 2017/P1700449), majd 2019 tavaszán megkapta a nemzetközi szellemi tulajdon fokozatot is (WO 2019/092466: ).
2019 tavaszán részt vett a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány Be SMART Startup versenyén, ahol kitűntetett díjat és első helyezést is kapott mint legfiatalabb női versenyző és vállalkozó.
Az e-Fásli projektjéhez társul egy biológiai kutatás is, amellyel komolyabban 2019 tavaszán kezdett el foglalkozni és kidolgozott esszéjével (az immunsejtek Termotaxis-hipotéziséről) különdíjat ért el a XVII. KutDiák Tudományos Esszépályázatán, Egészségtudomány, orvostudomány, molekuláris- és sejtbiológia szekcióban. Kutatását jelenleg a Semmelweis Orvostudományi Egyetem I.-es Patológián végzi.
2019 júniusában bekerült a European Institute of Technology Health-startups inkubátorprogramjába, ahol két hétig Heidelbergben orvosi-technológia és biotechnológia továbbképzésen vett részt.
Szabadidejében a Milestone Institute magán iskolába jár2017-ben az intézmény alatt megalapította a Milestone Innovation Society-t,aminek azóta is elnöke. Mindemelett rajong a filmekért, szeret úszni, lovagolni és rajzolni. 10 éve hobbiszinten zongorázik.
A KutDiák Mozgalomban eddigi elért eredményei alapján részt vett a 2019-es káptalanfüredi Diákkonferencián, ahol megválasztották a Műszaki-és Reáltudományok Tagozat tagozatvezetőjének.
Valójában mindenki tudományos szemlélettel születik. Babaként az ember a számára nem ismert tárnyakat a legmélyebb érdeklődéssel vizsgálja meg, lehetőleg több fizikai módszerrel, pontos megfigyeléssel, majd megjegyzi a tulajdonságait és elhelyezi a kis világképében. Sajnos sokan azt hiszik, hogy a tudományos kutatók fent ülnek a saját elefántcsont-tornyukban, nem tekintenek ki világukból. Amit viszont elfelejtenek, hogy a tudomány interdiszciplináris és hihetetlen sok mély tudás, de még annál is több kreativitás kell hozzá. Ami ebben a KutDiákos közösségben megfogott az pont ez a „babafejűség”. Bár mindenki egy adott kutatással, projekttel érkezik be a társaságba, mindenki nyitott a számára kevésbé ismert terültetek felé is, amivel csak bővíti az ismeretét, sokat hozzáad a mindennapi perspektívájához.