
Kutató Diákok
Országos Szövetsége
Ahol megtalálod a helyed!
Kezdetek: 1999. július 24-én a Kutató Diákok Országos Konferenciáján megalakult a tudományos kutató munkát vegző középiskolás diákokat, tudományos diákköreiket, mentoraikat és korábbi kutató diákokat összefogó Kutató Diákok Országos Szövetsége. Ezzel a kezdeményezéssel, az 1996-ban indult Mozgalom, melynek első tagja a Kutató Diákokért Alapítvány volt, egy ízig-vérig diákok által irányított másik szervezettel bővült. Így a korábban bevált diák-vezetés is jogi formát kapott a Mozgalmon belül, melynek 3 tagú diák-vezetősége a Szövetség tagjai közül kerül ki.
Elnökség: A háromtagú elnökséget (elnök és két alelnök) a közgyűlésen a tagság minden évben újraválasztja, de nem feltétlenül cseréli le, hiszen amennyiben munkáját megfelelően végzi, valamint életkora miatt újraválasztható, úgy a tagság ilyen döntést is hozhat. Amennyiben az elnökség teljesen új tagokkal áll fel, illetve az elnökségnek nincs nagykorú tagja, a tagság dönthet úgy, hogy ügyvezető elnököt választ, aki mind a rendszert jól ismeri és segít az újaknak, mind a különöböző ügyintézéseknél eljár.
Tagság: A Szövetség tagja lehet minden olyan középiskolás diák, aki meghívást kap a káptalanfüredi táborba, valamint bármilyen középiskolás kérheti felvételét az aktuális elnökséghez intézett felvételi kérelmében, melyben az egyén kutatói munkáját kell bemutatni. A tagoknak tagdíjfizetési kötelezettsége van, melyet a részükre kiküldött csekken, vagy a szövetség számlaszámára (11705008-20467702-0000000) lehet befizetni. A tagok tagsági díjuk befizetése révén hozzájárulnak a részükre biztosított "kedvezményekhez". Természetesen a mentori programban való részvételnek nem feltétele a Szövetségi tagság.
Védnökök:
Sólyom László, köztársasági elnök, fővédnök,
Réthelyi Miklós, nemzeti erőforrás miniszter
Pálinkás József, az MTA elnöke.
Az Egyesület jelenlegi vezetése:
Szakmai tagozatok vezetői:
Hatályos alapszabályunk
Szövetség tagjai
Kérünk ha kérdésed, észrevételed lenne munkánkkal kapcsolatban jelezd azt a kutdiak(at)kutdiak.hu mailcímen, hogy veletek és értetek működjön JÓL a KutDiák!
A Kutató Diákok Országos Szövetségének Közhasznúsági jelentése a 2008. évre
A Kutató Diákok Országos Szövetségének pénzügyi beszámolója a 2008. évre
A Kutató Diákok Országos Szövetségének Közhasznúsági jelentése a 2007. évre
A Kutató Diákok Országos Szövetségének pénzügyi beszámolója a 2007. évre